NUSZ

Szimulátoros tesztnap a Hungaroringen

2021. december 14.

A versenyző valódi autó helyett egy számítógép monitorja előtt ül, de ugyanúgy kormányoz a pályán. A mérnök a csapatrádió helyett Discordon keresztül adja az utasításokat, de ugyanúgy vannak feladatok, teljesítendő célok és adatelemzés a végén. Szimulátoros tesztnapot tartottunk.

A motorsportok velejárója, hogy télen szünetelnek a bajnokságok, de egyre nagyobb segítségünkre vannak ebben az időszakban a fejlett szimulátoros platformok. Szimulátoros tesztnapokat szervezünk a Swift Cup Europe-ban versenyző tehetségeinknek, Bucsi Attilának, Báldi Gergőnek és Rácz Gergőnek.

Ahogy az a csapatunk technikai vezetőjével, Boriszov Dániellel korábban készült interjúnkból is kiderült, ebben a bajnokságban az elsődleges célunk a versenyzők fejlesztése, és ugyanezt a feladatot szolgálják a szimulátoros tesztnapok is.

– Úgy képzeljük el, mint egy valódi tesztnapot a Hungaroringen – mesélte a legutóbbi szimulátoros kísérlet után Boriszov Dániel. – A versenyzők kigurulnak a pályára adott feladatokkal, majd bejönnek, briefingelünk, állítunk, aztán vissza a pályára az újabb feladat teljesítésére. Ugyanúgy tervet írunk, a versenyzők ugyanúgy visszajelzéseket adnak és ugyanúgy tudunk adatokat elemezni, mint a valóságban. Sőt, sokszor egyszerűbb dolgunk is van, mert nem kell az időjárás változásaival és a műszaki hibákkal bajlódnunk.

– Talán az a legjobb benne, hogy élesek maradunk a holtszezonban is, hiszen ilyenkor a valósághoz hasonlóan meg kell tudnunk mondani, mit tapasztaltunk az autóban, aztán kielemezzük a vezetésünket, tehát gyakoroljuk úgymond a közös nyelvet – mesélte Báldi Gergő a virtuális Hungaroringen tartott tesztnap után.

A M1RA Esports szimulátor-világbajnoka idén teljes idényt tölthetett el a Swift Cup Europe-ban, ráadásul egy versenyhétvégén a TCR Eastern Europe-ban is debütált, méghozzá ugyanazzal a Hyundai i30 N TCR-rel, amellyel a virtuális WTCR bajnoka lett. Báldi Gergő a M1RA másik két tehetségéhez hasonlóan elsősorban a valódi versenyzésre készül a szimulátoros tesztnapokon, de a gyakorlások szerinte oda-vissza hatnak a két világ között.

– Az iRacinget használjuk, amely nagyon élethű fizikával rendelkezik, de természetesen ez nem azt jelenti, hogy ha gyorsulunk x tizedet a szimulátoron, akkor az a valóságban is ugyanannyi. Azt viszont érzem, hogy a szimulátoron finomhangolt vezetésnek az igazi autóban is megvan eredménye. Ezek a tesztnapok ráadásul nemcsak a valóságban, hanem a szimulátoros bajnokságokra nézve is hasznosak lehetnek majd.

Hogy látja ezt a mérnök? Valóban számítanak a szimulátoron megszerzett képességek a valóságban?

– Az igazi autóban komplexebb rendszerben kell helytállni, több inger éri a versenyzőt, és abban is van igazság, hogy a szimulátor nem mindent tud élethűen modellezni – kezdte Boriszov Dániel. – De, és ez a nagyon nagy de: az biztos, hogy aki valódi autót ügyesen vezet, az szimulátoron is ügyes, és az esetek többségében ez fordítva is igaz, mert ugyanazok az alapvető készségek kellenek mindkettőhöz.

Az igazi autóval bemutatott erősségek és gyengeségek ugyanúgy megmutatkoznak a szimulátoron is.

Bár a szimulátoros tesztek elsősorban a téli felkészülés jelenlegi szakaszát uralják, korábban idény közben is megesett, hogy egy-egy pályára célzottan készültek a versenyzőink a csapat vezetésével a virtuális térben.

– Jó példa erre a két ausztriai versenyhelyszín, a Salzburgring és a Red Bull Ring, amelyeken a hosszú egyenesek miatt kiemelt jelentősége van a szélárnyéknak – emelte ki Boriszov Dániel. – Mi az erre vonatkozó stratégiánkat szimulátoron előre begyakoroltuk a három versenyzőnkkel. Tisztában voltunk azzal, hogy sok körülmény nem lesz ugyanolyan a valóságban, de nem arra koncentráltunk, mi lesz más, hanem arra, hogy mit tudunk hasznosítani. Végül sokkal felkészültebben érkeztünk meg az említett versenyhétvégékre, köszönhetően a szimulátoron eltöltött óráknak.